Fenntarthatóság, hulladék termelés, valamint a hulladék mennyiségének csökkentése, újrahasznosító gazdálkodás, zöld szemlélet és környezetvédelem: ezek a kulcsszavak egyre sűrűbben jelennek meg az élelmiszer- és italszektorban is (HoReCa). A szemléletváltást a törvények is forszírozzák, ugyanakkor a piac sajátos igényei is ezt diktálják: a környezeti hatásokat a lehető legnagyobb mértékben redukálni, ami a költségcsökkentés szempontjából is előnyökkel jár.

Az alábbiakban megosztunk pár hasznos praktikát, amelyek által az újonnan nyitó, vagy akár már működő Caffè Vergnano kávézós, bisztrós partnereink mindennapjaik során hozzá tudnak járulni a környezetvédelemhez – saját maguk, a vendégeik, és nem utolsó sorban bolygónk védelme érdekében is.

 

  • Régi tárgyak új élete – Válasszunk használt, illetve újrahasznosított anyagokat a kávézó berendezéshez, új életet adva ezáltal olyan tárgyaknak, amelyek egyébként kidobásra kerültek volna, mindezt az abszolút körforgás jegyében. Ezek személyes jelleget is adnak a helynek, azonnal kommunikálják a fenntartható szemléletet, egyúttal megkülönböztetnek bennünket a versenytársaktól. Természetesen a bútorok, berendezési tárgyak és kellékek kiválasztása attól is függ, hogy milyen jellegű helyet szeretnénk létrehozni, milyen atmoszférát, hangulatot kívánunk teremteni, de mindig tartsuk szem előtt, hogy a végeredmény ízléses és stílusos legyen. Szerencsésen a Caffè Vergnano termékpaletta külső megjelenése önmagában is igényes, bármilyen stílushoz jól megy. Ha a tökéletes helyszín keresésénél tartunk még csak, érdemes nem alábecsülni a korábban más célokra használt, esetleg elhagyott tereket, helyiségeket, azokat újragondolni, és egy gondos felújítással visszaadni azok egyediségét, varázsát. Hazai viszonylatban erre rengeteg jó példa van, a kreativitás az egyik erősségünk.
  • Szelektív gyűjtés közösségileg – Érdemes úgy tervezni és szervezni üzletünkben, kávézónkban a hulladékgazdálkodást, hogy az a szelektív újrahasznosítás irányelveit kövesse, és lehetőség szerint ez nyitottan álljon a vendégeink számára is. Rendezzünk be egy külön területet a különböző hulladékok gyűjtésére, és bátran kommunikáljuk is a téma iránti érzékenységet, ezt erősíthetjük akár egy igazi grafikus poszterrel, amely pontokba szedve is elmagyarázza az elkötelezettséget. Mindez egy barátságos, otthonos hellyé teszi kávézónkat, bisztrónkat.
  • Szabaduljunk a csomagolóanyagtól – Részesítsük előnyben a csomagolásmentes, nagy kiszerelésből – esetleg önadagolós rendszerből kimérhető – kiszolgálást. Csapról gyümölcslevek, frissítők: ezen a módon elkerülhető a sok felesleges csomagolás, és valószínűleg egy jobb árat is garantálhatunk vásárlóink részére. A visszaváltható üvegpalackok is egy megfontolandó alternatívát jelentenek.
  • Utántöltés a jövő – Amennyire csak lehetséges szüntessük be az eldobható csomagolású termékeket! Válasszunk helyette tartós alternatívát, vagy ha ez nem lehetséges, válasszuk az újrahasznosított, illetve újrahasznosítható, komposztálható anyagokat. A fogyasztási cikkek teljes köre ide értendő: a higiéniai termékek, a mosó- és mosogatószerek, tisztítószerek, szappanok és illatosítók is – vásároljunk nagy kiszerelésű termékeket, vagy speciális utántöltő adagokat. A Caffè Vergnano 2500g-os kiszerelésű, közvetlenül a kávéőrlőre szerelhető szemeskávé r-PET palackja többféle szempontból is jól megállja a helyét.
Caffè Diemme kávék Fenntartható vendéglátás - hasznos praktikák Caffè Vergnano partnereink részére

Az alábbiakban a fenntarthatósági témakör folytatásaként megosztunk pár hasznos praktikát, amelyek által az újonnan nyitó, vagy akár már működő Caffè Vergnano kávézók, bisztrók mindennapjaik során hozzá tudnak járulni a környezetvédelemhez – saját maguk, a vendégeik, és nem utolsó sorban bolygónk védelme érdekében is.

 

  • Határozottan és tudatosan az élelmiszerpazarlás ellen – Sajnos ezen a téren társadalmi szinten nem állunk túl jól, holott alapvető etikai és erkölcsi elvárás magunkkal szemben alapjaiban megérteni és fontolóra venni, mi és hogyan fogyasztható és hasznosítható még. Ha ezt elértük, akkor nem fogunk indokolatlanul kidobni élelmiszert, és így megkímélhetjük környezetünket is a felesleges és káros erőforrás felhasználástól.
  • Amit nem sikerült elfogyasztani az étteremben, az még finomabb lesz otthonra elcsomagolva – Az éttermek adatai elég egyértelműen rámutatnak az élelmiszer pazarlás problémájára. A vendéglátósok javarészt elismerik az éttermi pazarlást, amely a legjelentősebb a végső fogyasztás során: a vendégek rendkívül sok kirendelt ételt hagynak a tányérokon, de az alapanyagok halmozása, és az előkészítés során is keletkezik felesleg. E súlyos problémát többféle módon is kezelni lehet. Felajánlhatjuk például a vendégnek a lehetőséget, hogy az el nem fogyasztott ételt elcsomagoljuk számára. Akár hirdethetjük és kifejezetten deklarálhatjuk is ezt a fajta működési elvünket, higgyük el, senki sem fogja magát zavarban érezni, és ekképpen nagyban hozzájárulhatunk mindannyian az élelmiszerpazarlás csökkentéséhez. Ahhoz, hogy ez a gyakorlat igazán fenntartható legyen, javasoljuk az ökológiai, tartós és esztétikus csomagolást – esetleg a vendéglátóhely logójával testre szabva. Ebben számos Caffè Vergnano partnerünk igazán remek példával jár elől.
  • Kevesebb, de színesebb – Érdemes felülvizsgálni, hogy az adagok megfelelőek-e, vagy éppen ellenkezőleg, túl bőségesek. Ne feledjük, kis kreativitással, érdeklődéssel és szenvedéllyel számtalan új felhasználási módot ismerhetünk meg, akár az alapanyagaink kevésbé szokásos részeinek felhasználásával is. Általánosságban elmondható, hogy nincs szükség túl bonyolult vagy hosszadalmas receptekre, eljárásokra – ez inkább még zavart is kelthet, és sokkal bonyolultabbá, kevésbé hatékonnyá teszi a folyamatot.
  • Nap végén vidd haza jutányosan – Az eladatlan élelmiszer nap végén mérsékelt áron értékesíthető, vagy elajándékozható – és így mindenki jól jár. Erre már különféle alkalmazások (applikációk) is léteznek, amelyek lehetővé teszik a helyiek számára, hogy bekapcsolódjanak egy programba, egy körforgásba, amely a vásárlók számára kínál közeli lejáratú élelmiszereket, dobozolva, valóban versenyképes áron. Egy ilyen új lehetőség új kapukat is nyit, potenciális vásárlókat hoz be az üzletünkbe, akik ráadásul egy nagyon pozitív oldalról – mint etikus vállalkozást – ismernek meg elsőként bennünket. Péksüteményeket, szendvicseket is árusító Caffè Vergnano partnereink részesei ennek a kiváló kezdeményezésnek, érdemes keresni őket.
  • Helyi termelők – Előnyben részesítendők azok a rövid élelmiszer láncú termékek, minőségi alapanyagok, amelyeknek ismerjük az eredetét, jó esetben helyi piacról, közvetlenül a termelőtől származnak. Az ilyen típusú beszerzéssel megkíméljük a környezetünket a szállítástól, ezáltal a környezetszennyezéstől, ráadásul finomabb, eredetibb ízeket garantálhatunk vásárlóinknak. Ez az érdemi választás társadalmi és gazdasági szinten is egy rendkívül pozitív lépés, mivel védi a helyi termelőket, valamint megkíméli a vásárlókat és a fogyasztókat a járulékos költségektől, garantálva így egy tisztességesebb ár kialakítását.
  • Szezonalitás – Kínálatunkat ez határozza meg! Alakítsuk évszaknak megfelelően a menüt, tiszteletben tartva a fenntartható mezőgazdasági termelést: a friss termékek legjavát, a legtermészetesebbet fogjuk kapni. Pozitív hozománya a szezonalitásnak, hogy kevesebbet fizetünk a termékekért azon időszakokban, amikor aktuálisak, könnyedén elérhetőek. Arra természetesen figyelni kell, hogy nehogy túlságosan elragadtassuk magunkat, és túl gyakran változtassunk az étlapon, mert vendégeink ezt lehet, hogy nem tudják majd követni, és ezáltal a kívánatos mértékben értékelni erőfeszítéseinket. A legoptimálisabb a három hónaponként váltott menü.
  • Bónuszok – Jutalmazzuk környezettudatos vendégeinket, vásárlóinkat, kínáljunk számukra kedvezményeket, ha például kerékpárral érkeznek, a saját vizes palackjaikat töltik újra, vagy ha ételes dobozokat hoznak magukkal az étteremben vásárolt ételek elszállítására. A kávézók ebben a témában kiváltképp aktívak, a vendégeknek is elsősorban jut eszébe egy ilyen helyre betérni például palackot tölteni, számos Caffè Vergnano partnerünk működik együtt víztisztítós, szűrt vizes rendszereket beüzemelő cégekkel.
  • Egységben az erő – Osszuk meg környezettudatos szemléletünket a munkatársakkal is, és vonjuk be őket maximálisan a projektbe, tudatosítva bennük az energiatakarékosság, a szelektív gyűjtés és a hulladékcsökkentés fontosságát. A fenntarthatósági projekthez való ragaszkodásnak a személyzet minden tagjánál meg kell történnie: minden intézkedésnek vagy kommunikációnak következetesnek kell lennie, hogy a választásunkat valósnak és hitelesnek, végső soron a sajátjuknak érezhessék.
  • Zöld eszközök – Használjunk fenntartható energiaforrásokat, csökkentsük a vízfogyasztást speciális átfolyás-csökkentővel a keverőcsapokon, részesítsük előnyben a forró levegős kézszárítót a papírtörlővel szemben, válasszunk energiatakarékos készülékeket.
  • Etikus partnerek – Válasszunk olyan beszállítókat, akik a csomagolás, a hulladékcsökkentés és a nyersanyagválasztás tekintetében fenntartható döntéseket hoznak. Az etikus és környezetvédelmi kritériumok alapján is válasszuk meg partnerekeinket, akik lehetőség szerint olyan tanúsítványokkal rendelkeznek, amelyek a környezetvédelem mellett magas színvonalat is garantálnak, és ezáltal hozzájárulnak ahhoz, hogy üzletünk, kávézónk, bisztrónk egyedivé és értékessé válhasson. A Caffè Vergnano a maga részéről mindent megtesz a közös ügy érdekében, és remélhetőleg a közeli jövőben ehhez mind többen csatlakoznak.

 

Mindezeket a jó gyakorlatokat, amelyek érzékenységet, felkészültséget, elkötelezettséget és szemléletváltást igényelnek, érdemes világosan kommunikálni vásárlóink, fogyasztóink, vendégeink felé, akik értékelni fogják mindezt, és ennek köszönhetően megkülönböztetni üzletünket.

 

Caffè Diemme kávék Fenntartható vendéglátás - hasznos praktikák Caffè Vergnano partnereink részére
Caffè Diemme kávék Fenntartható vendéglátás - hasznos praktikák Caffè Vergnano partnereink részére
Caffè Diemme kávék Fenntartható vendéglátás - hasznos praktikák Caffè Vergnano partnereink részére